SEGÍTŐHÁZ

Ebben a HÁZBAN sokat NEVETÜNK, megbocsátunk és elnézést kérünk. Egymásnak SEGÍTÜNK. Hangosak, beszédesek és megértőek vagyunk. NAGY ÁLMAINK vannak és együtt visszük véghez, mert SZERETÜNK

2020 januárjától új néven és kibővült tartalommal működik a Segítőház

 

Az új nevünk S.I.K.E.R. Központ, s mint látszik, egy mozaikszó. Az  „S”-ben megmaradt a Segítőházi tevékenység, az „I” Információs bázist jelent, a „K” a Közösségi tevékenységre utal, az „E” az egyre nagyobb teret kapó Egészségfejlesztést jelzi, az „R” pedig a rekreációt.

Tehát 2020-ban is vár a Segítőház Katymáron a Május 1. u. 16. szám alatt, csak a tartalom bővült.

Változatlanul ingyenesen vehetők igénybe a Segítőház nyújtotta lehetőségek, vagyis péntekenként a Kamaszklub ill. a Beszélgetni jó kör, szombaton pedig a Családi Nap. Ugyanígy ingyenes az ADOMÁNYOSZTÁS.

A S.I.K.E.R. KÖZPONT FIZETŐS SZOLGÁLTATÁSAI, melyek a Segítőházat rendszeresen látogatók számára 50 %-os kedvezménnyel vehetők igénybe

Mozgás:

  • péntekenként TSMT felmérés és folyamatos terápiás lehetőség 3 hónapos – 11 évesig Papdi Christa vezetésével előre egyeztetett időpontban. Első alkalom 2020.01.24.    5000 Ft/ alk.
  • preventív gerincjóga péntekenként 00 – 19.00 óra között. Első alk. 01. 24.         500 Ft/ óra
  • hétfőnként 18-19 óra között átmozgató torna.   Első alkalom 01. 20.                  500 Ft/óra
  • önálló mozgáslehetőség kondigépeken nyitvatartási időben ill. előre egyeztetve 500 Ft/ óra

 

Mentál-egészségügyi ellátás nem eü.szolgáltatásként ( Kinigopulos Márta )    5.000 Ft/alk.

  • pszichológiai tanácsadás, életvezetés, szociokulturális hátrányok feldolgozása, szociális kompetenciák fejlesztése
  • a szülői szerepben való megerősítés, konfliktuskezelés
  • mediáció, elsősorban kapcsolatügyeleti területen
  • klinikai szociális munka keretében szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek részére konzultáció, életvezetés, csoportfoglalkozás ( Marcsek Jánosné Zita )   5000 Ft/alk.

 

Rekreáció   ( az időpontokat előre kell egyeztetni )

  • sóház max. 5 fő részére, de egyénileg is igénybe vehető         1000 Ft/óra
  • infraszauna egyénileg vehető igénybe, max. időtartam 25 perc/alkalom      500 Ft/alk.

( törölközőt hozni kell a szaunába és utána zuhanyzási lehetőség van )

 

 

Oktatást kiegészítő tevékenység                                                               

  • iskolai előkészítő oktatás, oktatást kiegészítő tevékenység, korrepetálás, tanórán kívüli oktatás, melyet lehetőség van igénybe venni munkanapokon 15 – 18 óra között, előre egyeztetve. Maximális létszám 5 fő/óra  1000 Ft/óra
  •  lehetőség van iskolai egyeztetés után a napközi kiváltására a tanórák befejezése után, hogy felügyelet mellett készüljön fel a gyerek másnapra 1000 Ft/délután
  • alapfokú felnőttoktatás koordinálása 3000 Ft/tanév
  • fejlesztés a szakértői vélemény alapján fejlesztőpedagógussal 1000 Ft/ óra
  • tehetséggondozás, tudásbővítés 1000 Ft/ óra

 

Egyéb szolgáltatások: díjazása egyéni megbeszélés alapján

  • Humánpolitika, üzletviteli tanácsadás, témamenedzselés, programkoordinálás , piac- és közvéleménykutatás
  • gépkocsikölcsönzés
  • adminisztratív szolgáltatás
  • egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás
  • Eu Adatvédelem GDPR szaktanácsadás ( Pécsi Renáta )

 

Közösségi lehetőség: igénybevétele 300 Ft/alkalom  és egy kávéra a vendégünk vagy

  • filmklub minden hónap 2. hétfőn 16 órától                    ( első alkalom 2020. 01. 13. )
  • társasjáték és kártyaklub a hónap 3. hétfőjén 16 órától ( első alkalom 2020. 01. 20. )
  • kvízklub minden hónap 4. hétfőjén 16 órától                 ( első alkalom 2020. 01. 27. )

 

Egymást támogató szülőcsoport autista, ADHD-s vagy egyéb SNI-s gyereket nevelő szülőknek

csoportvezető Becze Tímea            

                      EZ A SZOLGÁLTATÁS INGYENESEN VEHETŐ IGÉNYBE!

  • minden hónap 4. hétfőjén 9-12 óra között       ( első alkalom 2020. 01. 27. )

 

A PROGRAMOKRA JELENTKEZÉS, IDŐPONT EGYEZTETÉS ÉS KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK KÉRÉSE MARCSEK JÁNOSNÉ ZITÁTÓL AZ ELÉRHETŐSÉGEINKEN ( Segítőház Katymár facebook, Marcsek Zita messenger, 06-30-6677689 vagy a Segítőházban naponta 9-13 óra között )

Mint minden weboldal, a https://szenyorita.hu/ (a továbbiakban: „weboldal”) is használ cookie-kat , hogy Önnek kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor a weboldalunkon jár. Mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy Ön biztonságban tudhassa nálunk az adatait, ezért a "sütik" tájékoztatóban bemutatjuk, hogy a Funkcionális / használatot és a Statisztikai / elemzést segítő sütik-ket/cookie-kat, milyen célból, milyen feltételek mellett és mennyi ideig kezelünk.