SEGÍTŐHÁZ

Ebben a HÁZBAN sokat NEVETÜNK, megbocsátunk és elnézést kérünk. Egymásnak SEGÍTÜNK. Hangosak, beszédesek és megértőek vagyunk. NAGY ÁLMAINK vannak és együtt visszük véghez, mert SZERETÜNK

Kedves KATYMÁRI gyerekek és családok!

 

Ezen a nyáron is lesz Erzsébet napközis tábor a Segítőházban, melyre lehet jelentkezni már.

Eljött az idő a nyári táborozásról gondolkodni! Lehet korainak tűnik ez, de most kell átgondolni, hogy mivel töltik a gyerekek a nyáriszünetben! Az előző évekhez hasonlóan tartalmas nyarat kínálunk, sok érdekes programmal, kirándulásokkal és persze sok-sok gyerekkel. HA NEM A TELEFONNAL A KÉZBEN SZERETNÉ LÁTNI GYERMEKÉT EGÉSZ NYÁRON, HANEM VALÓDI EMBERI KAPCSOLATOKKAL, AKKOR AZT ITT MEG TUDJUK ADNI!

A tervek szerint június 27-től, augusztus 19-ig heti váltásban 8 turnus indul. Minden héten kettő kirándulás lesz, az egyik strand a másik meglepetés. ???? Jelentkezni nálam lehet minden formában, ahogy el tudtok érni!

Szülői értekezletet tartunk 23-án 17 órától.

Vidéki gyerekeket korlátozott számban tudunk fogadni, annak fügvényében, hogy a helyi gyerekekkel mennyire töltödik fel az adott hét. Az idő rövidsége miatt a vidékről érkező gyerekek szüleit vasárnap 15 órára várjuk!

Mindenki hozza magával a gyerekek iratait a jelentkezési lapok kitöltéséhez! Akinek SNI határozata van azt is hozza ha lehet!

Várunk mindenkit szeretettel!

Márti néni, Zita

 

  

Mint minden weboldal, a https://szenyorita.hu/ (a továbbiakban: „weboldal”) is használ cookie-kat , hogy Önnek kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor a weboldalunkon jár. Mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy Ön biztonságban tudhassa nálunk az adatait, ezért a "sütik" tájékoztatóban bemutatjuk, hogy a Funkcionális / használatot és a Statisztikai / elemzést segítő sütik-ket/cookie-kat, milyen célból, milyen feltételek mellett és mennyi ideig kezelünk.